Sem a számtalan elemző, sem a közvéleménykutatások, de még a választás napján a szavazásról távozók körében végzett felmérés sem jelezte előre, hogy az olasz származású Sonja Gandhi neve fémjelezte és a Kongresszus Párt által vezetett pártszövetség képes lenne megelőzni a kormányzó Nemzeti Demokrata Szövetséget (NDSZ), ráadásul ilyen fölényes mértékben. Meglepő választási eredmény Pedig megtörtént. Az 539 parlamenti székből 217-et szerzett meg a Kongresszus és annak szövetségesei, míg az NDSZ csak 185-öt. Mielőtt a por leülepedhetett volna, a Kongresszus Párt következetesen bevonta a kis baloldali pártokat az Egyesült Haladó Szövetségbe, és gondoskodott a kormányalakításhoz szükséges, 272-t meghaladó számú parlamenti hely megszerzéséről.

Az olasz Szonja Gandhi átadta a ráruházott szerepet

Eközben az izgatott megfigyelők azt látták, hogy a tőzsdei árfolyamok aszerint ugrálnak fel-le, ahogy a koalíciós partnerek a kormányzati pozíciókért küzdenek, majd alig tíz nappal a választási eredmények hivatalos kihirdetése után Indiának már kormánya van, amire néhány hónappal azelőtt emberfia nem fogadott volna.

A Bháratíja Dzsanata Párt által vezetett Nemzeti Demokrata Szövetség öt év magabiztos kormányzás után megbukott, és vele együtt Atal Behari Vádzspaji miniszterelnök is, aki megtestesítette a mérsékelt hindu nacionalista – párthatárokon felülemelkedő – alakját.

A Dzsanata Párt pedig erősen Vádzspaji személyére épített. Kinyomtatott például egy ötvenoldalas kiadványt Látomások Könyve címmel, amelyben 55 felvétel ábrázolta őt, különböző rokonszenves beállításokban. Az NDSZ teljes mellszélességgel kiállt az ősellenség, a nukleáris fegyverekkel is rendelkező, szomszédos Pakisztán felé tett békekezdeményezések mellett, melylyel viszonya már régóta feszült, konfliktusokkal terhes. A kibontakozó gazdaságot is a maguk oldalán tudhatták. A sokmillió rúpiás kampány a párt „Ragyogó India” jelszavát valósággal közmondássá sulykolta. Fiatal, csiszolt és szakmailag hiteles vezetőket ismertettek meg a közvéleménnyel, akik a Dzsanatát áramvonalas, hozzáértő és reformorientált szervezetként igyekeztek ábrázolni.

A Kongresszus Párt ezzel szemben elöregedett, iránytévesztett és habozó pártnak tűnt, amely vereségre ítéltetett.

A Dzsanata tévedései

A sors fintora, hogy először talán éppen maguk a Dzsanata tagjai érezték meg a fenyegető veszélyt. Vezetőik hirtelen felhagytak a gazdasági érvek hangoztatásával, és célba vették a Kongresszus Párt elnökének, Sonja Ghandinak idegen származását, vitriolos támadásokkal illetve őt és gyermekeit. A Dzsanata két legnagyobb hibája azonban stratégiai számítási hiba volt, nem pedig a politikai ízléstelenség retorikai megnyilvánulása. Az egyik hibája abban állt, hogy feltételezte: a virágzó városi gazdaság a vidéki Indiát is lenyűgözte. A nagyra becsült indiai vezető, Mahatma Gandhi valamikor azt mondta, hogy „India a falvaiban él”. Ötven évvel később ez a mondat mit sem veszített érvényéből, igazsága pedig különösen a választások során vált egyértelművé. A délkeleti Andra Prades állam aszállyal küszködő földműveseit, az árvízsújtotta Orissza lakóit nemigen hatották meg, hogy a multinacionális cégek új felhőkarcolókat építettek, vagy hogy India felkerült a következő Forma–1 futamra esélyes helyszínek közé, de még az sem, hogy az ország dollárban számolt devizatartalékai történelmi csúcsokra emelkedtek.

A szikh kisebbség ünnepel: Manmóhan Singh az első közülük való miniszterelnök

Ezekért az elveszített vidéki szavazatokért a Dzsanata drágán megfizetett. Meglepő módon még a Dzsanata Párt Ragyogó Indiája fő haszonélvezőinek számító városok is elsöprő módon szavaztak a kormány ellen. A szabadelvű, kozmopolita választók számára a Dzsanata hindu nacionalista arculata nem bizonyult vonzónak, India forgószélszerű gazdasági fejlődését pedig inkább a kemény, világszerte versenyképes vállalatok eredményének tekintették, nem pedig a kormányénak.

A Ghandi dinasztia

Mindazok közül, akik egy cambridge-i vagy a világ bármely más pontján található görög étteremben ismerték meg hitvesüket, Antonia Maino élete változott meg talán a legdrámaibb mértékben. A későbbi hitvestárs Radzsiv Gandhi volt, Indira Gandhi miniszterelnök asszony, az „Indiai Vaslady” idősebb fia. Indira maga Dzsavaharlal Nehrunak, Mohandas (Mahatma) Gandhi harcostársának, a Kongresszus Párt létrehozójának, az indiai felszabadítási mozgalom jelképesen második emberének és 1947–1964 közötti, első miniszterelnökének a lánya volt. Indira 1942-ben a Mahatmával rokonságban nem álló Feroze Gandhi felesége lett, és apja halála után két évvel, 1966-ban pedig miniszterelnök. Politikai pályafutását ellentmondások árnyékolták be, amikor 1975-ben kihirdette a rendkívüli állapotot, amiért a választók 1977-ben kibuktatták a hatalomból. Három évvel később azonban újból bizalmat szavaztak neki. Szandzsáj Gandhi, kisebbik és széles körben utódjának tekintett fia, repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, Indira Gandhit pedig szikh nemzetiségű testőrei ölték meg 1984-ben. Radzsiv csak vonakodva lépett az örökébe, és 1989-ig szolgált miniszterelnökként. Srí Lanka-i szélsőségesek az 1991-es választási kampány során őt is meggyilkolták. Amikor Antonia, mai indiai nevén Sonja Gandhi először utasította vissza, hogy belépjen a politika világába, Indiát a függetlenség addig eltelt 44 évéből 37 éven át a Nehru dinasztia tagjai kormányozták. Sonja akkori elhatározása helyesnek tűnt, mostani döntése pedig, hogy visszautasítja a tisztséget, megnyújtotta a dinasztia eddigi leghosszabb távolmaradását a miniszterelnöki poszttól. A Kongresszus Pártot azonban diadalmas győzelemre vezette, két gyermeke pedig úgy tűnik, már a szárnyait próbálgatja, hogy tovább vigye annak a kis görög étteremnek az örökségét.

A harctéri helyzet

A Dzsanata Párt másik tévedése a szövetségesek kiválasztása volt. A 2004-es választás – ahogy azt az egyik elemző megjegyezte – inkább helyi választások sorozata volt, és ugyancsak a helyi kérdések döntötték el azt is, hogyan szavaznak majd a tagállamok. A Dzsanata Párt helyi szövetségesei – különösen a déli Tamil Nadu és Andra Prades államokban – megalázó vereséget szenvedtek.

A Nemzeti Kongresszus találékonyabb volt. Olyan szövetségeket kötött, amelyek korábban nem léteztek, és sokkal jobban felmérte a helyi viszonyokat, mint ellenfele. Ráadásul a Dzsanata Párt elhúzódó kampányának hatására az egész országban megerősödött az ellenérzés a hivatalban levő jelöltekkel szemben. „Az indiai választások négyötödét a hivatalban levők veszítik el” – jegyezte meg Szvaminatan Sz. Ajar, a közismert elemző. A 2004-es választásokon sem történt ez másként.

Sonja Gandhi lemond tisztségéről

A helyzet drámaisága az eredmények kihirdetését követően csak fokozódott. Azután, hogy pártját nagyszerű győzelemmel ajándékozta meg, és elnyerte a nép felhatalmazását a kormányfői tisztségre, Sonja Gandhi rögtön le is mondott erről. A Kongresszus Párt sebtében összehívott közgyűlése a késő éjszakába nyúlt, eközben egyik pártvezető a másik után kísérelte meg – könnyek között könyörögve – rávenni Gandhit arra, hogy gondolja át még egyszer döntését. ő azonban ismét csak kijelentette, hogy soha nem érdekelték sem a tisztségek, sem a hatalom. Csak elhunyt férje és anyósa pártját akarta feltámasztani, és „egy belső hang” is azt súgta neki, hogy ne vállalja el a miniszterelnökséget.

Mindezt határozottan leszögezve Manmóhan Szinghet nevezte ki utódjául. Bölcs döntés volt. Az indiai tőzsde, amelynek indexe 800 pontot zuhant egy nap alatt azután, hogy tudomást szerzett a kormányban érvényesülő baloldali befolyásról, lassan elkezdett magára találni, amikor nyilvánosságra hozták, hogy Manmóhan lett a miniszterelnök jelölt.

Manmóhan, a jól képzett közgazdász indította el még pénzügyminiszterként az indiai gazdaság liberalizációját a 90-es évek elején, ami egy sajátos okból jó előjelnek tekinthető.

A Nemzeti Demokrata Szövetség vereségét ugyanis nem az indiai reform vereségének kell tekintenünk, hanem annak, amit az indiai választók elhibázott reformokként éltek meg.

Az NDSZ hivatali ideje alatt Manmóhan végig ellenezte a közszféra beruházásainak nyakló nélküli megnyirbálását, és azt, amit ő a gazdaságtalan földterületek tulajdonosainak juttatott támogatások illogikus felfüggesztésének nevezett. Még hivatali eskütétele előtt ismét megígérte az indiai népnek, hogy Alexander Dubeek egykori szavait idézve, „emberarcú reformokat” fog életbe léptetni.

Manmóhannak ezzel együtt a penge élén kell egyensúlyoznia. Ha túl sok lesz a reform, a baloldal könnyen megvonhatja tőle a támogatását, térdre kényszerítve ezzel a kormányt. Ha túl kevés, akkor az elmúlt évtized fejlődése – amelyet a Kongresszus részben magának tulajdonít – könnyen semmivé foszlik. A külpolitika terén a kormány magabiztosabb lehet, hiszen egységes abban, hogy erőfeszítéseket kell tenni a Pakisztánnal fenntartandó békés kapcsolatokért, és egészséges, de nem alárendelt kapcsolatokat kell ápolni az Amerikai Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.

A Kongresszus vezette kormány legnagyobb kihívása az lesz, hogy vajon képes-e arra, amiben a Nemzeti Demokrata Szövetség kudarcot vallott, vagyis eredeti, előremutató változásokat megvalósítani a társadalom bázisát maga mögött tudva.

Indiai–magyar kapcsolatok

Medgyessy Péter miniszterelnök 2003 novemberében, küldöttsége élén kelt útra, hogy egy addig példa nélküli, hétnapos látogatást tegyen Indiában. Megerősítette, hogy Magyarország lehetne India kapuja Európa felé, miközben az ellenkezője is igaz lehet, ha India válik Magyarország kapujává a délkelet-ázsiai országok irányába. Medgyessy a látogatáson rámutatott, hogy Magyarország hosszú távú együttműködésre törekszik, és arra összpontosít, hogy az információ és tudás cseréje révén a nem hagyományos területeken is ösztönözze a kereskedelmet.

Manbir Singh, India magyarországi nagykövete

A fő behozatali termékek Indiából a textiláru, a bőr, a gyógyszeripari termékek, a vegyi anyagok, a kávé és a rizs. Magyarország szerves vegyi anyagokat, műgyantát, vas- és acélárut, gépi eszközöket és elektromos gépeket szállít Indiába. Több magyar vegyesvállalat működik Indiában, elsősorban a vákuumtechnológia, az erőművek és a gyógyszeripar területén, és a távközlési, valamint szállítmányozási ágazat is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Magyarország további üzleti tervei magukban foglalják az indiai filmiparral való együttműködést, India pedig szeretné megszilárdítani és elmélyíteni jelenlétét a magyar számítástechnikai ágazatban.